Több forrás juthat a honvédelemre 2027-ben.

A parlament elé benyújtott 2027-es költségvetési törvényjavaslat szerint a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 95 milliárd forinttal, mintegy 5 százalékkal emelkedhet az idei évhez képest. A tervezett honvédelmi költségvetés így elérheti az 1928 milliárd forintot.
A javaslat egyik fontos eleme, hogy a Magyar Honvédség személyi juttatásaira fordítható keret 75 milliárd forinttal növekedne. Ez különösen fontos kérdés az állomány anyagi megbecsülése és a katonai életpálya szempontjából.
A honvédelmi tárca vezetése korábban azt is jelezte, hogy cél az azonos rendfokozatú katonák közötti indokolatlan illetménykülönbségek fokozatos csökkentése. A tervek szerint ennek rendezése 2027-ben megkezdődhet, majd a rendelkezésre álló források függvényében 2028-ban és 2029-ben is folytatódhat.
Fontos azonban tisztázni: a 75 milliárd forintos keretnövekedés nem jelent automatikusan minden katonára kiterjedő, azonos mértékű illetményemelést. A konkrét intézkedések és azok részletei egyelőre nem ismertek.
A HÉSZ továbbra is kiemelt figyelemmel követi a költségvetés elfogadását és azokat a döntéseket, amelyek a honvédség személyi állományának illetményét, juttatásait és szolgálati körülményeit érintik.
Mert a korszerű haderő alapja nemcsak a technika, hanem az azt működtető, felkészült és megbecsült állomány is.
