Euromil, nemzetközi összefogás a katonák érdekeiért!

2026.10.14

Október 9-én az írországi Naas városában rendezték meg az EUROMIL 134. Küldöttgyűlését, amelyen a HÉSZ vezetőségének tagjai, dr. Bazsik István elnök, dr. Hajdók Marcell és Szendrei Zoltán alelnökök is részt vettek. A rendezvényen Európa katonai érdekképviseleti szervezeteinek képviselői osztották meg tapasztalataikat, és vitatták meg a katonákat érintő legfontosabb kihívásokat.

A tanácskozáson kiemelt figyelmet kapott a katonák toborzása és megtartása, a mentális egészség védelme, a munkaidő és a túlórák megfelelő kompenzációja, valamint a nemzetközi missziókban szolgálók és a helyi alkalmazottak jogainak védelme. A résztvevők a katonai érdekképviseletek szerepéről és az európai országok közötti együttműködés erősítéséről is egyeztettek.

A küldöttgyűlés legfontosabb konklúziója, hogy az ütőképes haderő alapja a megbecsült és megfelelően támogatott állomány. A védelmi képességek fejlesztése önmagában nem elegendő, a katonák megfelelő munkakörülményei, pihenőideje, mentális egészsége, kiszámítható életpályája és alapvető jogainak biztosítása egyaránt elengedhetetlen. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a katonai érdekképviseleteknek fontos szerepük van e célok elérésében.

A HÉSZ számára kiemelten fontos a nemzetközi tapasztalatcsere és az európai érdekképviseleti szervezetekkel való együttműködés, hiszen a közös fellépés hozzájárulhat a katonák érdekeinek hatékonyabb érvényesítéséhez.

A következő EUROMIL Küldöttgyűlést 2027. április 16-án rendezik meg Varsóban, Lengyelországban, ahol többek között a mesterséges intelligencia katonai alkalmazása és a nemzetközi missziókra vonatkozó ajánlások aktualizálása is napirendre kerül.

A teljes cikk itt elérhető:
https://euromil.org/euromil-general-assembly-in-ireland.../

Share