Elnökségi ülést tartott a HÉSZ

Csütörtökön tartotta soron következő ülését a HÉSZ, ahol a résztvevők több, a honvédelmi dolgozókat és a szervezet jövőjét érintő kiemelt kérdést vitattak meg.
Az ülés egyik fontos témája a Honvédelmi Minisztérium és a HÉSZ közötti együttműködés aktuális helyzete volt. A HÉSZ célja továbbra is a folyamatos, érdemi szakmai párbeszéd fenntartása a döntéshozókkal.
Az elnökség áttekintette azokat a jogszabályi változásokat is, amelyek a katonák szolgálati jogviszonyát érinthetik. A HÉSZ már megkezdte saját szakmai javaslatainak kidolgozását a jogalkotási folyamat támogatására. Ennek alapját a Karsai Ügyvédi Iroda által készített alapjogi memorandum képezi, amelyre építve a szervezet olyan módosítási javaslatokat kíván megfogalmazni, amelyek hosszú távon is erősítik a katonák jogbiztonságát és kiszámítható életpályáját.
A HÉSZ egy komplex, a méltó kiválást támogató rendszer kialakítását is szorgalmazza. Ennek részeként javaslat készül a szolgálati nyugdíjrendszer továbbfejlesztésére, a nyugdíj melletti csökkentett munkaidős foglalkoztatás lehetőségének megteremtésére, az egészségkárosodást szenvedett bajtársak járadékrendszerének megújítására, valamint a veteránrendszer átgondolására. Kiemelt cél továbbá a szolgálati járandóságban részesülők helyzetének rendezése is.
Az ülésen szervezeti kérdések is napirendre kerültek. Az elnökség áttekintette az Alapszabály módosításának lehetőségeit, a tagdíjrendszer működésével kapcsolatos tapasztalatokat, valamint a szervezet stratégiai és strukturális fejlesztését érintő elképzeléseket.
A HÉSZ továbbra is azon dolgozik, hogy a honvédelmi dolgozók érdekeit hatékonyan képviselje, és olyan javaslatokkal járuljon hozzá a jogalkotási és szakpolitikai folyamatokhoz, amelyek valódi előrelépést jelentenek a katonák és a honvédelmi dolgozók számára.
