Az élet a legnagyobb regényíró

A a képen mellettem látható fiatalember Földes Márton a hvg újságírója.
Nemrég megjelent oknyomozó jellegű riportjában -többek közt az én segítségemmel is- feltárja a HJKR körül kialakult helyzetet.
Amikor a cikk kapcsán találkoztunk, mindkettőnk meglepetéssel látta, hogy a várakozáshoz képest nem egy van idegennel találkozik, hanem egy ismerőssel.
És a nagy sztori, az ahogy megismertük egymást!
2025 áprilisában a Stefánia palotán volt egy tudományos konferencia. Erre az ülésre az előadó úgy érkezett hogy maga sem tudta, hogy mit mondhat és főleg hogy mit merjen elmondani, mert addigra már sok helyről megkapta azokat az impulzusokat amik finoman fogalmazva is fenyegető hangvételűek voltak és elgondolkodásra kényszerítették. Maga az előadás is ennek megfelelően groteszk volt. A delphoi-i jósdában több tényt mondanak mint ami ott és akkor elhangzott. Ezért nyilván nem az előadót illeti kritika, hanem azokat akik nem hagyták hogy érdemben lehessen beszélni. A konferencia az új hjkr bevezetésének tapasztalatairól szólt volna. Itt találkoztam egy roppant lelkes és értelmes fiatalemberrel akit én tudományos érdeklődésű fiatal tiszt vagy tisztjelöltként azonosítottam. A rendezvény után óvatosan odamentem hozzá és néhány tényt közöltem vele, illetve azt hogy jól fontolja meg hogy ilyen feltételek mellett meddig lesz katona.
Ez a fiatalember a képen látható kolléga Földes Márton.
A közös munka ennek megfelelően a vártnál sokkal tartalmasabb és korrektebb volt.
Bízom abban, hogy még sokszor tudjuk együtt tájékoztatni a nagyközönséget.
Marci Földes köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk!
