A szolgálatmentesség kérdései
A katonáknak nincs szabadsága a 137/2024 kormányrendelet és a kapcsolódó miniszteri rendeletek alapján. Ezzel:
gyengül a jogbiztonság érzete,
háttérbe szorul a regeneráció,
nő a rendelkezésre állási nyomás,
erősödik a kiégés veszélye,
és romolhat a pálya hosszú távú vonzereje.
A részletes kritikai elemzés alább olvasható:
A honvédek jogállásáról szóló új szabályozás – különösen a 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (a gyakorlatban Hjkr.) és az ehhez kapcsolódó miniszteri rendeletek – alapvetően új filozófiára épülnek, mint a korábbi 2012. évi CCV. törvény a honvédek jogállásáról (Hjt.). A változás egyik legfontosabb eleme, hogy a korábbi "munkajogi" szemlélet helyett a szabályozás deklaráltan a katonai szolgálat sajátos, parancsuralmi jellegét helyezi előtérbe.
Az új rendszer lényege: a "szabadság" helyett "szolgálatmentesség"
Az egyik legjelentősebb – és HR szempontból legvitatottabb – változás, hogy az új szabályozás terminológiailag és tartalmilag is szakított a klasszikus szabadság-felfogással.
A Hjkr. átmeneti szabályai egyértelműen kimondják, hogy:
a korábbi "szabadság" → "szolgálatmentesség",
az "alapszabadság" → "alap-szolgálatmentesség",
a "pótszabadság" → "pót-szolgálatmentesség"
megnevezést kapta.
Ez első látásra nyelvészkedésnek tűnhet, valójában azonban mély HR- és munkakultúra-változást eredményez.
A korábbi Hjt. logikája szerint:
a katona rendelkezett egy törvényben garantált éves szabadságkerettel,
annak kiadása korlátozható volt ugyan szolgálati érdekből,
de a szabadság alapvetően a regenerációhoz való jog része volt.
Az új rendszerben ezzel szemben:
a hangsúly nem a munkavállalói jogon,
hanem a szolgálat alóli ideiglenes mentesítésen van.
Ez pszichológiailag és szervezet kulturálisan sem ugyanaz.
Mi volt a probléma a régi Hjt.-vel?
A kormányzati indokolás szerint a korábbi Hjt.:
"túlszabályozott" volt,
túlzottan közelített a Munka Törvénykönyvéhez,
nehézkes volt a gyors katonai reagálás szempontjából,
és nem tükrözte megfelelően a katonai szolgálat sajátosságait.
A hivatalos érvelés szerint a honvédség nem "munkahely", hanem fegyveres rendeltetésű szervezet, ezért:
nagyobb rugalmasság,
gyorsabb vezényelhetőség,
egyszerűbb jogalkalmazás,
és központi irányítás kellett.
Valós problémák valóban voltak a Hjt.-vel:
a.) Túlbonyolított szabályrendszer
A Hjt. rendkívül részletes volt, külön szabályozta a szabadság
típusait,
a kiadás módját,
az átvitel szabályait,
a visszarendelés feltételeit,
az egyes pótszabadságokat.
A rendszer nehezen volt adminisztrálható.
b.) Nehézkes vezényelhetőség
A modern NATO-kompatibilis műveleti logika szerint nehezítette a régi szabály a
gyors átcsoportosítást,
rugalmas humánerő-kezelést,
és azonnali rendelkezésre állást vár el.
A Hjt. viszont erős egyéni garanciákat tartalmazott.
c) Párhuzamos munkajogi szemlélet
A Hjt. részben közszolgálati és részben munkajogi logikát követett.
erős védelmi elemekkel,
kiszámítható életpályaígérettel,
stabil szolgálati garanciákkal.
A jelenlegi honvédelmi vezetés ezt túl merevnek tekintette.
HR-szempontú kritikai értékelés
A). A regeneráció háttérbe szorult.
A legnagyobb probléma HR oldalról az, hogy az új szabályozás a szabadságot nem jóléti és regenerációs eszköznek, hanem szolgálatszervezési kategóriának tekinti.
Ez veszélyes szemléletváltás.
A modern katonai HR-ben – különösen NATO-országokban – a pihenés:
harcképességi tényező,
mentális egészségügyi kérdés,
kiégés-megelőző eszköz,
és megtartási faktor.
Az új magyar szabályozásból viszont az olvasható ki, hogy:
a szolgálat az elsődleges,
a pihenés pedig csak adminisztratív mentesség.
Ez rövid távon növelheti a rendelkezésre állást, hosszú távon azonban:
kiégéshez,
családi konfliktusokhoz,
pályaelhagyáshoz,
és motivációvesztéshez vezethet.
b.) A kiszámíthatóság gyengülése
A katonai pálya egyik legfontosabb megtartó eleme mindig az volt, hogy:
bár a szolgálat nehéz,
de a rendszer kiszámítható.
A Hjt. ebben erős volt.
Az új rendszer azonban:
keretszabályozást alkalmaz,
sok részletszabályt miniszteri rendeletekbe és belső normákba tol át,
ami növeli a vezetői mérlegelés szerepét.
HR szempontból ez problémás, mert:
nő az állomány szubjektív kiszolgáltatottságérzése,
csökken az előre tervezhetőség,
gyengül a jogbiztonság érzete.
c.) A "24/7 rendelkezésre állás" kultúrája erősödik
Az új rendszer filozófiája egyértelműen a folyamatos rendelkezésre állást támogatja.
Ez műveleti oldalról érthető mivel vannak olyan tényezők, amik egyfajta váltást indokolhatnak. Ilyen tényezők:
hibrid fenyegetések,
NATO-kötelezettségek,
regionális biztonsági kockázatok,
és a veszélyhelyzeti jogrend tartós fennállása miatt.
Viszont HR oldalról ez könnyen vezethet:
permanens készenléti állapothoz,
pszichés túlterheléshez,
a civil-magánéleti határok eltűnéséhez.
A modern HR egyik alaptétele:
a folyamatos elérhetőség hosszú távon rombolja a szervezeti lojalitást.
d.) A katonák "munkavállalóból" újra "állományi erőforrássá" válnak
A Hjt. egyik fontos – bár nem mindig tudatos – eredménye az volt, hogy:
a katonát nem pusztán végrehajtó elemként,
hanem jogokkal rendelkező szolgálati személyiségként kezelte.
Az új rendszer ezzel részben szakít.
A Hjkr. indokolása nyíltan kimondja:
szakítani kíván a munkajogi szemlélettel.
Ez HR szempontból komoly kulturális üzenet:
csökken a partnerségérzet,
nő a hierarchikus függőség,
és erősödik a centralizált parancsuralmi működés.
Miért lehet mégis működőképes a rendszer?
A teljes képhez hozzátartozik, hogy a honvédség valóban nem klasszikus munkáltató.
A katonai szolgálat:
fokozott engedelmességi kötelezettséggel jár,
válsághelyzetben nem működhet "munkaidős" logikával,
és bizonyos garanciák tényleg lassíthatják a reagálást.
A korábbi Hjt. sok elemében valóban túl közel került a civil közszolgálathoz.
A probléma inkább az, hogy az új szabályozás:
nem egyensúlyt teremt,
hanem erősen a szolgálati érdek irányába billen.
Összegzés
A Hjkr. és a kapcsolódó miniszteri rendeletek mögött világos stratégiai szándék áll:
gyorsabban mozgatható,
központilag irányítható,
rugalmasabb,
katonai logikájú személyügyi rendszer kialakítása.
Ez szervezeti szempontból érthető cél.
HR szempontból azonban az új rendszer több kockázatot hordoz:
gyengül a jogbiztonság érzete,
háttérbe szorul a regeneráció,
nő a rendelkezésre állási nyomás,
erősödik a kiégés veszélye,
és romolhat a pálya hosszú távú vonzereje.
A legnagyobb kérdés az lesz, hogy:
a Magyar Honvédség képes lesz-e a nagyobb szervezeti rugalmasságot úgy működtetni, hogy közben ne veszítse el a motivált, tapasztalt állományát.
A jelenlegi szabályozás alapján inkább látszik, hogy a rendszer rövid távú működőképességet próbál fenntartani, mintsem hosszú távú humánmegtartást szolgálna.