A HÉSZ Jubileumi Partnertalálkozója és Gálavacsorája

A héten méltó keretek között ünnepeltük a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet fennállásának 35. évfordulóját. Jubileumi partnertalálkozónk és gálavacsoránk nemcsak a közös múlt felidézéséről szólt, hanem arról is, hogy megerősítsük azt a küldetést, amely immár három és fél évtizede összeköt bennünket: a magyar katonák érdekeinek következetes képviseletét.
A rendezvényt dr. Hajdók Marcell, a HÉSZ alelnöke nyitotta meg egy születésnapi visszatekintéssel, majd ünnepi köszöntőt mondott Sándor Zsolt vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Emmanuel Jacob az EUROMIL elnöke, dr. Szabó Imre Szilárd foglalkoztatási szabályozásért és tervezésért felelős helyettes államtitkár, valamint Kerékgyártó Ferenc alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Kulturális Főosztályának főosztályvezetője.
Külön megtiszteltetés volt számunkra, hogy meghívásunkat elfogadta az EUROMIL is. Az európai katonai érdekképviseletek ernyőszervezetének elnöke, Emmanuel Jacob ünnepi beszédében méltatta a HÉSZ 35 éves munkáját és azt a szerepet, amelyet szervezetünk 1992 óta teljes jogú EUROMIL-tagként betölt az európai érdekképviseletben. Kiemelte, hogy a HÉSZ a kihívásokkal teli időszakokban is kitartott a katonák jogainak és az érdemi párbeszédnek a képviselete mellett.
Dr. Bazsik István, a HÉSZ elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozva, hogy az elmúlt 35 év eredményei a tagság, a tisztségviselők és partnereink közös munkájának köszönhetők. Kiemelte, hogy egy korszerű honvédség alapja nemcsak a megfelelő felszerelés és kiképzés, hanem az is, hogy a katonák mögött erős, hiteles érdekképviselet álljon.
A jubileumi konferencia részeként elismeréseket és ajándékokat adhattunk át azoknak a partnereinknek, kollégáinkban, akik hosszú évek óta támogatják a HÉSZ munkáját, majd a kötetlen beszélgetések után pezsgős pohárköszöntővel és ünnepi gálavacsorával zártuk az estét.
Külön büszkeség számunkra, hogy szervezetünk alelnöke, dr. Hajdók Marcell az EUROMIL elnökségi tagjaként is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar katonák érdekei európai szinten is megjelenjenek.
A 35. évforduló számunkra nem lezárás, hanem újabb kiindulópont. Az előttünk álló időszakban is azért dolgozunk, hogy a katonák jogai, megbecsülése és érdekképviselete tovább erősödjön – Magyarországon és Európában egyaránt.
Köszönjük minden tagunknak, tisztségviselőnknek, partnerünknek és támogatónknak, hogy részesei ennek a 35 éves történetnek. A munkát folytatjuk – együtt, a katonákért.
